Milyen képet mutatunk magunkról másoknak? Milyen a társadalom és a média által megfestett boldogság? Ezek hogyan befolyásolnak minket döntéseinkben? Milyen normákat követünk? Miért követjük ezeket? Kiknek szeretnénk megfelelni? És mi a különbség aközött, amit másoknak mutatunk, és amilyenek valójában vagyunk? Amikor nem játszunk szerepeket, nem akarunk senkinek és semminek megfelelni, és nem hazudunk. Még magunknak sem.
Mik a rémálmaink?
Mik az álmaink?
És mik voltak gyermekkori álmaink, melyeket már talán rég elfelejtettünk?
Mi az, amiben még hiszünk, és mi az, amiről már végleg lemondtunk? Milyen kompromisszumokat kötünk?
Mi az, amit ha újrakezdhetnénk, egészen másképp csinálnánk?
Ha a házunkon óriási ablak lenne, és nem húznánk össze soha a függönyt, mit látnának a kíváncsiskodók? Jó ízléssel és kreatívan berendezett, tiszta szobákat, melyekből árad a béke és a nyugalom? És még mit? Mi az, amit még magunknak sem akarunk bevallani? Mit söprünk a szőnyeg alá?
Körülbelül 7 fős nemzetközi (francia, magyar) csapatunk arra vállalkozik, hogy a KIKA bemutatóterében Ingmar Bergman filmjei által inspirálva családi jeleneteket hoz létre.
Szeretnénk, ha a KIKA vásárlóközönsége egy pillanatra megállna, és belenézne a tükörbe. Színészeink az előadás ideje alatt megelevenítik a tereket, igazi életet varázsolnak a bútorok közé. A színészi játék életre kelti a pillanatokat és a helyeket, ezáltal játékra hívjuk a nézőket, felcsigázzuk a fantáziájukat.
Munkánk alapjául Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című eredeti tévéfilmje szolgál. A műben felmerülő, az együttélés problémáival kapcsolatos kérdéseket improvizációs munkán keresztül igyekszünk továbbgondolni, aktualizálni, bővíteni.
Játsszunk! Örömmel, felszabadultan, mint a gyerekek, amikor papás-mamást játszanak. Képzeljük el, hogy kik lakhatnak ezekben a terekben! Képzeljük el együtt az ő történeteiket: a bánataikat, az örömeiket, a félelmeiket, a vágyaikat! A titkaikat és az álmaikat. A magányukat. Hétköznapjaik tragédiáit és komédiáit.
Mégis kikről játszanánk?
Emberekről, akik a konvencióknak és az anyagi biztonság ideológiájának gyermekei.
Emberekről, akik alapvető javakban nem szűkölködnek.
Emberekről, akik soha nem érezték polgári életmódjukat nyomasztónak vagy hamisnak.
Emberekről, akik beilleszkedtek egy szokásos rendszerbe, amit készek továbbvinni.
Emberekről, akik talán úgy gondolják, hogy mindent a legjobban oldottak meg ezen világok legjobbikán.
Emberekről, akiknek az élete mégis számtalan kompromisszumra épül.
Emberekről, akik azt hiszik, hogy döntéseiket szabadon hozzák, miközben ugyanakkora társadalmi determináltságban élnek, mint a falusi földművesek.
Emberekről, akiknek van idejük foglalkozni az aggodalmaikkal, a félelmeikkel, a rémálmaikkal. A világon a legtöbb embernek erre nincs ideje, nekik éppen elég, ha a körülöttük lévő világgal tudnak foglalkozni.
Egyszóval magunkról játszanánk és polgártársainkról.
Nem ítélkezni, nem véleményt alkotni szeretnénk másokról, csak kérdéseket felvetni. Magunknak és nekik. A választásainkról. Az életmódunkról. Az értékrendszerünkről.
Egy ősi afrikai mondás szerint három igazság létezik: a te igazságod, az én igazságom és az igazság. Minden színésznek kötelessége megkeresni annak az igazságát, akiről játszik.
Munkánk során nagyon fontos szempont lenne a realizmus kerülése, hiszen - pláne egy realista térben - nincs unalmasabb a realisztikus színháznál. A realisztikusság itt most jelentse a világ vérszegény, csak a valósághűségre törekvő utánzását, ahol minden az, ami: egy másodperc az egy másodperc, egy méter az egy méter; vagyis jelentse azt a fajta rossz színházat, amiből hiányzik a költészet, a zene, a ritmus, a tánc, az átváltozás, a képzelőerő. Egyszóval, az unalmas színházat. Mintha egy festő úgy festene almát, hogy fogja a gyümölcsöt, és ráragasztja a vászonra. Ígérjük, mi ezt messze el fogjuk kerülni. Nem egy társadalomtudományi megfigyeléseken nyugvó élettanulmányt szeretnénk színre vinni, hanem olyan történeteket, amelyekben óriási szerepet játszanak az álmok, a képzelőerő, az átváltozás, a sűrítés, a költészet, a zene és a humor. És még egyszer: a játék.
Mik a rémálmaink?
Mik az álmaink?
És mik voltak gyermekkori álmaink, melyeket már talán rég elfelejtettünk?
Mi az, amiben még hiszünk, és mi az, amiről már végleg lemondtunk? Milyen kompromisszumokat kötünk?
Mi az, amit ha újrakezdhetnénk, egészen másképp csinálnánk?
Ha a házunkon óriási ablak lenne, és nem húznánk össze soha a függönyt, mit látnának a kíváncsiskodók? Jó ízléssel és kreatívan berendezett, tiszta szobákat, melyekből árad a béke és a nyugalom? És még mit? Mi az, amit még magunknak sem akarunk bevallani? Mit söprünk a szőnyeg alá?
Körülbelül 7 fős nemzetközi (francia, magyar) csapatunk arra vállalkozik, hogy a KIKA bemutatóterében Ingmar Bergman filmjei által inspirálva családi jeleneteket hoz létre.
Szeretnénk, ha a KIKA vásárlóközönsége egy pillanatra megállna, és belenézne a tükörbe. Színészeink az előadás ideje alatt megelevenítik a tereket, igazi életet varázsolnak a bútorok közé. A színészi játék életre kelti a pillanatokat és a helyeket, ezáltal játékra hívjuk a nézőket, felcsigázzuk a fantáziájukat.
Munkánk alapjául Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című eredeti tévéfilmje szolgál. A műben felmerülő, az együttélés problémáival kapcsolatos kérdéseket improvizációs munkán keresztül igyekszünk továbbgondolni, aktualizálni, bővíteni.
Játsszunk! Örömmel, felszabadultan, mint a gyerekek, amikor papás-mamást játszanak. Képzeljük el, hogy kik lakhatnak ezekben a terekben! Képzeljük el együtt az ő történeteiket: a bánataikat, az örömeiket, a félelmeiket, a vágyaikat! A titkaikat és az álmaikat. A magányukat. Hétköznapjaik tragédiáit és komédiáit.
Mégis kikről játszanánk?
Emberekről, akik a konvencióknak és az anyagi biztonság ideológiájának gyermekei.
Emberekről, akik alapvető javakban nem szűkölködnek.
Emberekről, akik soha nem érezték polgári életmódjukat nyomasztónak vagy hamisnak.
Emberekről, akik beilleszkedtek egy szokásos rendszerbe, amit készek továbbvinni.
Emberekről, akik talán úgy gondolják, hogy mindent a legjobban oldottak meg ezen világok legjobbikán.
Emberekről, akiknek az élete mégis számtalan kompromisszumra épül.
Emberekről, akik azt hiszik, hogy döntéseiket szabadon hozzák, miközben ugyanakkora társadalmi determináltságban élnek, mint a falusi földművesek.
Emberekről, akiknek van idejük foglalkozni az aggodalmaikkal, a félelmeikkel, a rémálmaikkal. A világon a legtöbb embernek erre nincs ideje, nekik éppen elég, ha a körülöttük lévő világgal tudnak foglalkozni.
Egyszóval magunkról játszanánk és polgártársainkról.
Nem ítélkezni, nem véleményt alkotni szeretnénk másokról, csak kérdéseket felvetni. Magunknak és nekik. A választásainkról. Az életmódunkról. Az értékrendszerünkről.
Egy ősi afrikai mondás szerint három igazság létezik: a te igazságod, az én igazságom és az igazság. Minden színésznek kötelessége megkeresni annak az igazságát, akiről játszik.
Munkánk során nagyon fontos szempont lenne a realizmus kerülése, hiszen - pláne egy realista térben - nincs unalmasabb a realisztikus színháznál. A realisztikusság itt most jelentse a világ vérszegény, csak a valósághűségre törekvő utánzását, ahol minden az, ami: egy másodperc az egy másodperc, egy méter az egy méter; vagyis jelentse azt a fajta rossz színházat, amiből hiányzik a költészet, a zene, a ritmus, a tánc, az átváltozás, a képzelőerő. Egyszóval, az unalmas színházat. Mintha egy festő úgy festene almát, hogy fogja a gyümölcsöt, és ráragasztja a vászonra. Ígérjük, mi ezt messze el fogjuk kerülni. Nem egy társadalomtudományi megfigyeléseken nyugvó élettanulmányt szeretnénk színre vinni, hanem olyan történeteket, amelyekben óriási szerepet játszanak az álmok, a képzelőerő, az átváltozás, a sűrítés, a költészet, a zene és a humor. És még egyszer: a játék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése